Please ensure Javascript is enabled for purposes of website accessibility Díjazott METU-s szignálfilmek | Budapesti Metropolitan Egyetem

Díjazott METU-s szignálfilmek

Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál


Október 12-16. között rendezik meg a szolnoki Tisza moziban a  XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivált. A négy versenynap alatt három földrész 61 versenyfilmjét tekinthetik meg az érdeklődők, számos kísérőprogram színesíti Magyarország legrégebb óta, folyamatosan megrendezett filmfesztiválját.

A versenybe nem került alkotásokat összesen 31 órában vetítik, míg az információs programban hét órányi film lesz látható.

A szervezők pályázatot írtak ki a fesztiválhoz kapcsolódó, 30 másodperces szignálfilmek elkészítésére. A Médiatanács által felajánlott díjak mellett a két országos kereskedelmi televízióban vetítik a szignálokat.

A felhívásra nyolc pályamű érkezett a Budapesti Metropolitan Egyetem, a Kaposvári Egyetem és az egri Eszterházy Károly Egyetemekhallgatóitól. A pályaművekről szakmai zsűri döntött (Mikulás Ferenc a Kecskemétfilm ügyvezetője, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál igazgatója; M. Tóth Géza a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, a KEDD Animációs Stúdió vezetője és Bánóczki Tibor – a MOME DLA hallgatója).

Első díjat nyert egyetemünk két harmadéves Animáció szakos hallgatója – Bárány Szandra és Nagy Dávid Zoltán által készített Füzet című szignálfilm, míg a második Stier Adrienn (Kaposvári Egyetem), harmadik pedig megosztva Graur Dóra (másodéves Animáció szakos hallgatónk) alkotása, illetve Antal Viktória és Gerber Fanni (harmadéves Animáció szakos hallgatónk)  Felhőtánc című szignálfilmje lett. Az elismeréseket a megnyitó Demeter István fesztiváligazgató adta át.

Forrás

Gratulálunk hallgatóinknak a sikerhez!

 

 

Bárány Szandra-Nagy Dávid: Szolnoki Képzőművészeti Filmfesztivál Szignálfilm 2016

 

Graur Dóra: Szolnoki Képzőművészeti Filmfesztivál Szignálfilm 2016




Antal Viktória-Gerber Fanni: Szolnoki Képzőművészeti Filmfesztivál Szignálfilm 2016

2016. 10. 14.

Hírek

Üzlet
Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretében a 2023-24 tavaszi szemeszterben elindult egy online teljesíthető, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Keretrendszer elvei alapján felépített „Bevezetés a Fenntartható Fejlődési Célok (SDGs) kérdéskörébe” kurzus 11 partneregyetem összefogásában...

fenntrathatóságicsempe

Online fenntarthatósági kurzus indult a METU-n 2024 tavaszán

A Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platform (MEFP) keretéb …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

sorredncsemplány

Jelölj minket 1. helyen 2024.07.10-ig!

KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
Művészet
Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának filmje Camera Justita díjban részesült a 'Movies that Matter' fesztiválon, Hágában.

mkkcsemp

Camera Justitia díjat kapott a KIX, Révész Bálint, a METU oktatójának és Mikulán Dávid közös filmje

Révész Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgókép tanszék oktatójának fil …

Művészet
Művészet
A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokumentum- és animációs filmrendező, a Budapesti Metropolitan Egyetem Animáció szak főállású oktatójának Kék Pelikan című filmje 2024...

kekpelikancsemp

A METU oktatójának filmje a hallgatók aktív közreműködésével készült Kék Pelikan már látható a mozikban

Csáki László, Balázs Béla-díjas dokume …

Művészet
Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagyás után, újraindult a RádióMETU, a hallgatók rádiója! A megújult szerkesztőség Molnár Geryt főszerkesztőnek, Hornik Dominikot főszerkesztő helyettesnek választotta...

radiometucsemp

Újraindult a RádióMETU!

Nagy örömmel jelentjük be, hogy három év kihagy&aac …

Művészet
Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alkalmából kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes festőművész, egyetemünk oktatója...

urayszépfalvi

Munkácsy Mihály-díjban részesült Uray-Szépfalvi Ágnes, a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék oktatója

Büszkén adunk hírt arról, hogy március 15. alka …

Művészet
Művészet
METU-s hallgató nyerte a Graphis New Talent 2024 díjat

Habony Ágota, a METU Tervezőgrafika BA szakos hallgatója nyerte meg a Gold Award in the Graphis New Talent 2024 díjat.

habonycsemp

METU-s hallgató nyerte a Graphis New Talent 2024 díjat

Habony Ágota, a METU Tervezőgrafika BA szakos hallgatója nyerte meg a Gold Award …

Művészet
Üzlet
Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvételi rangsorodban jó döntést hoztál, mert nálunk: Az egyedülálló myBRAND oktatási módszertanunkat követve tanulhatsz, pontosabban építheted fel saját szakmai portfóliódat, mely vonzó lesz a munkáltatók számára is...

dualis hircsempe

Növeld munkaerőpiaci esélyeidet, válaszd duális képzési formánkat!

 Ha a METU-t is megjelölted a felsőoktatási felvéte …

Üzlet
KommunikációTurizmusÜzletMűvészet
További hírek megtekintése...
METU hírek logó

További hírek megtekintése...