EURÓPAI PÁLYÁZATI KÖZPONT

Miért vagyunk?

Ahogyan maga a Budapesti Metropolitan Egyetem sem mindennapi intézmény, úgy mi, az Egyetem Európai Pályázati Központjának munkatársai is szeretünk innovatív, kreatív és unikális ötletek, kísérletek részesei lenni. Egyetemünkön az Európai Pályázati Központ (EPK) koordinálásával számos jövőbe mutató, kreatív, kompetencia-központú projekt valósult meg akár főpályázóként, akár hazai és nemzetközi partnereink segítségével.

Legfőbb feladatunk az információ áramoltatása, eljuttatása minden karhoz, intézethez, oktatóhoz és kutatóhoz, de rajtuk keresztül minden hallgatóhoz is az elérhető pályázati források, lehetőségek körében. Egyúttal az innovatív ötletek felkutatása, innovatív tartalmak kibontakoztatása, kifejlesztése is a fókuszunkban szerepel.

Mostanáig több mint 80 nyertes projektet bonyolítottunk le, és jelenleg is folyamatosan készítünk elő és nyújtunk be új pályázatokat, valamint ezzel párhuzamosan valósítunk meg projekteket.

Rendszeresen részt veszünk partnerkereső szemináriumokon, fórumokon, jelentős eseményeken mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren, hogy a legjobb projektötleteket tudjuk kidolgozni és a legjobb partnereket találjuk meg azokhoz, illetve naprakészen tudjuk tartani tudásunkat, ismereteinket.

Fő fókusz területek:

  1. Turizmus és wellbeing
  2. STEM tárgyak népszerűsítése a kreatív ágazatok bevonásával - STEM -> STEAM (beleértve a művészeteket, vagyis Arts)
  3. Start-upok fejlesztése, erősítése, spin-off és spin-out vállalkozások elindítása
  4. Örökségvédelem: a hazai és az európai közös szellemi-kulturális és természeti örökség védelme
  5. Nem-formális oktatás fejlesztése:
    • E-learning tananyagfejlesztés,
    • Kompetenciafejlesztés, karriertervezés,
    • Közös platformok, online fórumok kialakítása,
    • Gamifikáció, edutainment eszközök alkalmazása a fiatalok/hallgatók motivációjának növelése érdekében
  6. Jövőkutatás, nagy társadalmi kihívások

Elérhetőségeink:
Szilágyi Zsolt, projektmenedzser, vezető fejlesztési tanácsadó
06-20-772-6069
zsszilagyi@metropolitan.hu
Skype: zsszilagyi

Események

Kommunikáció
MagNet Közösségi Ház / Budapest, Andrássy út 98.
tedx klub

MagNet Közösségi Ház / Budapest, Andrássy út 98.
Kommunikáció
METU Divat Diplomák 2018 / MA
Művészet
METU Rózsa utcai campus, A209-es terem
METU Divat Diplomák 2018 / MA

METU Divat Diplomák 2018 / MA

METU Rózsa utcai campus, A209-es terem
METU Divat Diplomák 2018 / MA
Művészet
Fotográfia Diploma 2018
Művészet
Gregersen Art Point, 1093 Budapest, Lónyay utca 31.
Fotográfia Diploma 2018 esemeny

Fotográfia Diploma 2018

Gregersen Art Point, 1093 Budapest, Lónyay utca 31.
Fotográfia Diploma 2018
Művészet
METU Kézműves Diploma 2018
Művészet
METU, 1077 Budapest, Rózsa utca 4-6.; A009-es terem
METU Kézműves diploma 2018 esemeny

METU Kézműves Diploma 2018

METU, 1077 Budapest, Rózsa utca 4-6.; A009-es terem
METU Kézműves Diploma 2018
Művészet
METU Divat Diplomák 2018 / BA
Művészet
METU Rózsa utcai campus, A009-es terem
METU Divat Diplomák 2018 / alapszak

METU Divat Diplomák 2018 / BA

METU Rózsa utcai campus, A009-es terem
METU Divat Diplomák 2018 / BA
Művészet
A (köz)pénzügyi kultúra - nemzeti és hazai kutatási eredmények
Üzlet
Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 1083 Budapest, Ludovika tér 2.
A (köz)pénzügyi kultúra - nemzeti és hazai kutatási eredmények

A (köz)pénzügyi kultúra - nemzeti és hazai kutatási eredmények

Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 1083 Budapest, Ludovika tér 2.
A (köz)pénzügyi kultúra - nemzeti és hazai kutatási eredmények
Üzlet
Vass Vilmos - könyvbemutató
Kommunikáció
Budapesti Metropolitan Egyetem, 1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9., Központi Könyvtár
Vass Vilmos könyvbemutató

Vass Vilmos - könyvbemutató

Budapesti Metropolitan Egyetem, 1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9., Központi Könyvtár
Vass Vilmos - könyvbemutató
Kommunikáció
VIII. Főiskolai és Egyetemi Protokoll Verseny
Kommunikáció
Honvéd Kulturális Központ, 1146 Budapest, Zichy Géza utca 3.
VIII. protokoll verseny beharangozó

VIII. Főiskolai és Egyetemi Protokoll Verseny

Honvéd Kulturális Központ, 1146 Budapest, Zichy Géza utca 3.
VIII. Főiskolai és Egyetemi Protokoll Verseny
Kommunikáció
További események megtekintése...
METU hírek logó

További események megtekintése...