Nagyon nagy megtiszteltetés és egészen különleges dolog”– Baráth Hajnal az OMDK-ról

Idén is sor kerül az Országos Művészeti Diákköri Konferenciára, a megmérettetés helyszíne ezúttal a mi intézményünk, a Budapest Kommunikációs és Üzleti Főiskola lesz. Baráth Hajnal művészeti rektorhelyettessel a szervezés körülményeiről beszélgettem.

Írta: Czeglédi Fanni

Mitől érdekes az OMDK? Miben különbözik más, országos szintű művészeti versenyektől?
Ez lesz a 32. Országos Tudományos Diákköri Konferencia, és ezen belül a 7. művészeti. A különböző tudományterületek főiskolai és egyetemi hallgatói saját kutatásaikat prezentálják, mutatják be. Az egyik lényeges különbség az elmélet és gyakorlat között az, hogy míg egy elméleti kutatást általában egy prezentáció révén lehet bemutatni, amely az elvégzett kutatást ismerteti, a művészeti területeken ez sokkal komplexebb folyamat. Itt egyrészt van egy prezentáció, amely az inspirációt, a háttérkutatást és azt a fajta gondolkodást és kísérletet mutatja be a zsűrinek, amelynek köszönhetően a tárgy végül elkészült, másrészt kiállítást is kell rendeznünk minden egyes szekciónkhoz. Ilyen tudományos megmérettetés csak a művészeti felsőoktatásban fordult elő: általában amikor egy végzett művész egyéni kiállításra készül, vagy bead egy pályázatot, akkor nem kell prezentálnia, maga a kész mű vesz részt a pályázaton: a munka hordozza azokat a gondolatokat, amelyekkel az alkotó foglalkozott, amikor azt megalkotta. Az OMDK annyiban más, hogy itt a tudományos kutatást is hozzá kell tennie. Vannak elméleti szekcióink, a zene, a művészetelmélet, az iparművészet- és művészettörténet esetében írásos anyagokat, esszéket adnak be a pályázók, amelyeket két szakemberrel előbíráltatunk. Ezt követően prezentálnak a szerzők, tehát az elméleti munkák már két független szakember bírálatával kerülnek a zsűri elé.

Azaz nemcsak pályamunkát, hanem összefoglalót is kell készíteni?
Az összefoglaló általában úgynevezett műleírás a műtárgyak esetében. A pályázó ebben röviden leírja, hogy mi a témája, hogy ezt milyen megfontolások alapján, mennyire szűkítette le, és e szűkítés után milyen kísérletek során jutott el a műtárgyig – tehát bemutatja a megtett utat, a folyamatot.

Hogy zajlik egy ilyen esemény?
Három napon keresztül: az első nap, 8-án délelőtt történik a résztvevők és a zsűritagok hivatalos regisztrációja itt, a Rózsa utcai campuson. Utána következik a hivatalos megnyitó, majd délután elkezdődnek a szekcióülések. Vannak olyan népes szekciók, ahol nagyon sok a tagozat, például a festészet, a képgrafika; és mivel ezek esetében több tagozat is indul, itt a pályamunkák bemutatását nem lehet egy nap alatt lebonyolítani. Másnap délelőtt és délután is folytatódnak az ülések, és pénteken 10-én lesz a hivatalos zárás, illetve a díjátadás.

Hogyan kell ezt elképzelnünk? Ülnek sokan egy teremben, a hallgatók prezentálnak, a zsűri pedig értékel?
A jelentkezők az OTDT hivatalos rendszerébe feltöltik a pályamunkákat: a műveik fotóit, vagy magát az elkészült esszét. Majd ezeket mi besoroljuk szekciókba, illetve a szekciók mellé rendeljük a zsűri tagjait, akik a szakma kiválóságai. Itt, a helyszínen, illetve a különböző helyszíneken az történik, hogy a termekben láthatók a kiállított művek (talán nem a legprofibb kiállítási elvárásoknak megfelelően, de a körülmények figyelembevételével maximálisan igyekszünk helyzetbe hozni a munkákat), aztán a hallgatók a lista szerint egyenként prezentálják a munkájukat. A zsűri meghallgatja a prezentációkat, megnézi a munkákat, és kérdéseket tesz fel a hallgatóknak. Nekik ott, rögtön válaszolniuk kell, és amikor egy-egy tagozat összes pályamunkájának bemutatása megtörtént, a zsűrin a sor. Minden zsűritagnak van egy pontozólapja, és mindenki felállítja a saját sorrendjét a tagozaton belül, aztán a két nap után, este összeül egy csúcsbizottság, tagjai összesítik a pontokat, megállapítják a tagozati díjakat, helyezetteket, és ennek alapján történik a díjak kiosztása a díjkiosztó ünnepségen.

Idén a mi iskolánk, a BKF rendezheti az eseményt.
Ez nagyon nagy megtiszteltetés és egészen különleges dolog. A BKF 2010-ben indította el a művészeti képzéseit, és 2011-ben vettünk először részt OMDK-n. Akkor mindjárt 9 díjat hoztunk el, ami azért is nagyon nagy jelentőségű, mert még a legelején voltunk a képzéseknek. A következő alkalommal 13 díjat kaptak a hallgatóink. A művészeti OMDK-nak van egy szakemberekből álló, országos vezetősége, náluk lehet jelentkezni a rendezői jogra. Ugyan a 2015-ös esemény rendezési jogát mi nyertük el, de azt felmértük, hogy segítség nélkül nem tudunk például zenei tagozatokat lebonyolítani, mert sem orgonánk, sem zongoránk nincsen, ezért társszervezőként felkértünk két másik intézményt: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet és a Magyar Képzőművészeti Egyetemet.

Hány pályázat érkezett?
407 pályázó jelentkezett 374 pályaművel. A zsürorokkal és a protokollvendégekkel együtt több mint 600 ember fordul majd meg 5 helyszínen.

Húúúha!
Ezért aztán már beszállt a Marketing Igazgatóság, és ők is segítik a munkánkat. Közben persze folytatódik az oktatás, a témabírálatok, a szakdolgozati konzultáció – a napi munkát sem lehet letenni.

Kik ülnek majd a zsűriben? Lesz köztük olyan, aki nagyon ismert?
Az attól függ, hogy mit értünk ez alatt. Szerintem minden meghívottunk az. Akiket felkértünk, általában oktatnak, felsőoktatási intézményben tanítják a szakmájukat, tehát mindenki a saját szakágának legismertebb személyiségei közé tartozik. Ezt nem lehet úgy mérni, mint mondjuk a celebeket. Lovas Ilona például, aki az installáció kategóriában lesz a zsűri elnöke, nemzetközileg is elismert művész, a szakmában mindenki ismeri a nevét, de az az utca emberének mégsem mond sokat.

Mi történik a nyertesekkel később?
Ezt az eredményt a művészeti területen számon tartják: például ha egy alapképzéses hallgató nyer egy 1., 2. vagy 3. díjat, az plusz pontot jelent a mesteres felvételin. Intézményenként változó, hogy mennyi pontot hagynak jóvá, mert művészeti területeken felvételik vannak, nem központi pontozás. Az is fontos, hogy ilyenkor nemcsak azok a hallgatók ülnek ott, akik az adott napon prezentálnak, hanem azok is, akik másnap, vagy más szekcióban kerülnek sorra. Így egymás gondolkodását is megismerhetik. Szervezünk továbbá első este egy nagy bulit, ahol lehetőség van arra, hogy egymással, tanárokkal, témavezetőkkel, zsűritagokkal, rendezőkkel, beszélgessenek – ez biztosan jó kis eszmecsere is lehet. Sőt én úgy gondolom: az, hogy „valami van a levegőben” minden területre igaz, tehát olyan óriási különbségek nem lesznek az egyes kutatási területek között – így akár össze is állhatnak pályázók, hogy bizonyos részkutatásokat egymással megosszanak, és később akár közösen is részt tudnak venni egy-egy nagyobb fejlesztésben.

Kialakulnak ilyenkor kisebb közösségek? Előfordult már, hogy akik egy OMDK-n találkoztak, a következő alkalommal együtt indultak?
Igen, ilyenek kialakulnak, és mivel figyelik, hogy mi történik a világban, igyekeznek naprakészek lenni az infók terén, mindenki kiválasztja, hogy neki mi tetszik, és próbál kapcsolatokat kialakítani. Intézményen belül is van ilyen, hogy közösen pályáznak különböző szakokról a hallgatók: például a médiadesignosok az öltözékesekkel együtt. Egyébként a kapcsolati tőke mindenhol sokat számít, művészeti területeken is.

Milyen témákban érkezett a legtöbb pályázat? Hány pályázónk indul a főiskoláról?
Hagyományos műfajokból érkezik mindig a legtöbb: évek óta azt látjuk, hogy a festészet és a képgrafika az, amelyből nagyon sok munka érkezik. Ott kellett a legtöbb tagozatot létrehoznunk. Ezek után következik a szobrászat, az installáció és a tervezőgrafika. A főiskoláról 21 pályázó indult.

A hallgatói médiumnak, azaz ennek a felületnek egyik célja, hogy a campusok közti kapcsolatokat erősítse. Mi a Nagy Lajos király útján tanulunk –– de mi a helyzet a Rózsa utcában? Idejönnek reggel a művészek, tanulnak, alkotnak, majd délután hazamennek? Hogyan zajlik itt az élet?
Keményen. Sok munkával. Nem szeretem használni azt a szót, hogy művész. Művészeti képzéssel foglalkozunk, de a BA képzésen nem igazán szeretem én ezt elmondani. A BA nem is művészképzés: igazából szakmát tanítunk, megtanítjuk a szakma alapjait és egy mesterségbeli tudást, amire aztán az MA, mint művészeti képzés épül. Adunk valamilyen ismereteket és egy lehetőséget, azzal vagy él a hallgató, vagy nem. Természetesen ez függ a szorgalmától is, függ attól, hogy mennyire nyitott a tanár felé, hogyan tudunk közösen eredményeket elérni. Ez egy nagyon kemény, szoros kontaktusra épülő munka tanár és hallgató, mester és tanítvány között. A szakmai tantárgyak is csoportban zajlanak. Hiába van, mondjuk, az én órámon nyolc mesteres hallgató – ugyanazt a feladatot csinálják, de nyolcféleképpen. Abban benne van a hallgató egyénisége, a tudása, az addigi tapasztalata, és azt nekem egyenként kell végiggondolnom, egyenként kell a saját útjára állítani, figyelni, hogy ne legyen egyforma. Hogy aztán kiből lesz művész, abba számos tényező belejátszik: hogy hogyan áll hozzá, hogy mennyire gondolja komolyan, hogy akar-e valamit közölni a világgal, hogy amit közölni akar, ahhoz megvannak-e az eszközei, amelyek révén ezt szabadon közölni tudja, hogy jön-e szemben vele olyan lehetőség, amikor ezt közölni tudja, hogy amit ő közölni akar, arra épp vevő-e a társadalom…

De úgy gondolom, hogy a kezdeti lehetőséget mi erre megadjuk. Megadunk egy szemléletet, egy stabil látásmódot. A többi a hallgatón múlik.

2015. 04. 07.